Tudunk-e védekezni a kémiai fényvédők nélkül a nap ellen?

Végre itt a jó idő és nincs is jobb, mint kimenni a szabadba: kirándulni, sportolni vagy csak egyszerűen napozni. A napvédelem fontosságát azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, ugyanis bőrünk védtelen a káros UV-sugarak ellen. A túl sok napozás nem egészséges, kiszáradáshoz és leégéshez vezet, mértékkel és persze megfelelő védelemmel viszont kifejezetten egészséges. A barnaság ideje sosem járt le véglegesen, hol a világosabb, szeplős, hol a csokibarnára sült bőr a divat.

suntan lotion womanA napozás szabályait azonban mindig be kell tartanunk, ha el akarjunk kerülni a veszélyes mellékhatásokat, úgymint a bőr idő előtti öregedése, a ráncok, a foltok vagy a melanóma.

A barnulás képlete

A nap ultraibolya sugarai közül az UVA és az UVB éri el a Földet, az UVC-t az ózonréteg visszatartja, ez utóbbi a legerősebb a három közül. A hosszú hullámhosszú UVA sugárzás egészen a bőr irharétegéig elhatol, hatására a bőrben található kollagén károsodik, ezért a bőr gyorsabban öregszik. Az UVB sugárzás eredménye a hosszú távú barna bőrszín, mivel a rövid hullámhosszú sugarak a bőrünk felszínét érik. A bőr szarurétege festékanyagot, a bőr színéért felelős melanint kezd termelni, így próbál védekezni az UVB-sugarak ellen. A barnulás tehát nem más, mint a szervezet védekező reakciója a nap káros sugaraival szemben.

Nem minden ember bőre reagál azonosan a napfényre és képes azonos mértékben lebarnulni. A fototípus azt határozza meg hogy az adott egyén bőre hogyan reagál a napsugárzásra, eszerint hat különböző bőrtípust különböztetünk meg. Minnél alacsonyabb fototípusba tartozik valaki – különösen az első, második, harmadik -, annál magasabb fényvédelmet szükséges használnia. Az első típus a tejfehér bőrű, gyakran vörös hajjal. Ő mindig leég, soha nem barnul, sok szeplője és anyajegye van. A második a halvány bőrű, szintén mindig leég, ritkán enyhén barnul és szeplősödésre hajlamos. A hármas típusnak enyhén barna bőre van, néha leég, de képes közepes barnaságra, van néhány szeplője. A négyes. bőre soha nem ég le, mindig sötétbarnára barnul és egyáltalán nem szeplősödik. Az ötös sötét bőre soha nem ég le, mindíg nagyon sötét barna lesz, szeplő nála sosem fordul elő. Az utolsó, hatodik típusnak fekete bőre van és soha nem ég le.

Csak óvatosan a naptejekkel

timthumb

A napvédőkön a faktorszám azt mutatja, hányszorosára nő a bőr védekezőképessége a napozás alatt. A boltok polcain rengeteg extra magas faktorszámú naptej van,viszont fontos tudni, hogy elhanyagolható különbség van egy 15-ös és egy 40-es faktorú termék között: a kisebb faktorszámú 93-94 százalékos védelmet jelent az UVA és UVB sugarak ellen, a 40-es ennél alig nagyobbat, 97,2 százalékosat.

A napsugarak elleni védelem mellett fontos kérdés, hogy a naptejek felszívódásuk során milyen vegyi anyagokat juttatnak a bőrbe. A napvédő krémekben használt kémiai fényvédők tartogatnak számunkra veszélyeket.

Már a 90-es évek végén bebizonyosodott, hogy a kémiai fényvédő vegyületeink nagy része – annak
ellenére, hogy önmagában a vegyület nem rákkeltő – UV sugárzás hatására rákkeltő vegyületekké
alakulhatnak át. Ezt a paradoxont alátámasztják azok a statisztikák is, amelyek kimutatják, hogy a
nyaralás alkalmával fényvédőszert használók között sokkal több a bőrrákos esetek előfordulása, mint a
fényvédelem nélkül állandóan a napon tartózkodók (útépítő munkások, mezőgazdaságban dolgozók,
tengerészek, halászok, arató munkások, csőszök, erdőkerülők) között. Ez a paradoxon sarkallta a
kutatókat a kémiai fényvédő szerek hatásmechanizmusának a behatóbb vizsgálatára. Bebizonyosodott,
hogy több fényvédőszerünk tartalmaz rákkeltő vegyületeket, mint például:
–4-Methyl-Benzylidencamphor (4-MBC vagy MBC)
–Octyl-Methoxycinnamate (OMC)
–Homosalate (Homomenthyl-salicylat vagy HMS)
–Octyl-Dimethyl-Para-Amino-Benzoic -Acid (OD-PABA)
–Benzophenone-1, Benzophenone-2, Benzophenone-3 (oxybenzon)
–3-Benzylidencamphor

Segítség a természetből

Kinek-kinek a maga döntése, hogy magára keni-e a boltokban kapható napvédőket, azonban tudni kell, vannak káros vegyi anyagoktól mentes alternatívák is. A kakaóvaj köztudottan jó a napozáshoz, a sugarak elleni védelme  körülbelül 5-7-es faktorszámnak felel meg, a kókuszvaj szintén hasonló mértékben óvja a bőrt. Mindkét testvaj segíti a szép, egyenletes barnulást, ám fontos hangsúlyozni, ezekkel a testvajakkal is csak mértékkel lehet bőrkárosodás nélkül napozni. A vajakból házilag elkészíthető bio naptej  fizikai fényszűrős, cink-oxiddal készül, mely teljesen ártalmatlan fehér por, viszont nagyon jó hatású, és a legnagyobb múltja van:  kb. 300 éve használják már a bőrgyógyászatban  a kovacinkérc főbb összetevőjeként. Egy leheletvékony, alíg látható fehér réteggel vonja be a bőrünket, hisz tudod, ez a hatékonyságának lényege, úgy veri vissza az UV sugarakat, hogy azok el sem jutnak a bőrünkig.

A napozás előtt fogyasztott sárgarépa vagy sütőtök szebb és tartósabb barnaságot eredményez. Mindkét zöldség béta karotinban gazdag, mely anyag segíti a bőr barnulását. Ne felejtsük azonban, hogy a káros UV-sugarak ellen nem véd!

Szabályok, amelyeket jobb betartani

1. Délelőtt 11 és délután 3 óra között kerüljük a direkt napfényt és húzódjunk árnyékba!

2. Vízfelszínről csaknem 100%-ban, homokról, sziklafalról 25%-ban verődik vissza a fény, ezért fokozottan tartózkodjunk a napsugarakat visszaverő felületektől!

3. Egyáltalán ne menjünk a napra, ha olyan gyógyszert szedünk, amely fényérzékenységet kiváltó összetevőket tartalmaz!

4. A gyerekeket különösen óvjuk, még fürdőzés közben is legyen rajtuk kalap és póló!

És egy cikk amiből kiderül miért is nem tudunk már hozzájutni a kifogástalan minőségű Dr.Hauschka napozó készitményekhez 🙁

2009 júniusától sajnos megszűnt a Dr.Hauschka és Weleda napvédő készítmények forgalmazása.
Napvédő készítményei fejlesztésekor a WALA és Weleda úgy határozott, hogy kizárólag ásványi eredetű napvédő filtereket alkalmaz, mivel ezek az anyagok csak a bőr külső felületén fejtik ki hatásukat, nem szívódnak be a bőrbe, és semmilyen módon nem károsítják azt. A német ÖKO-TEST magazin szintén az ásványi filterrel készült napvédők használatát javasolta olvasói számára, és több ízben rendkívül pozitív véleményeket fogalmazott meg ezekről a készítményekről.

Az összes  napvédő készítmény által biztosított UVA sugárzás elleni védelem minden tekintetben megfelelt az úgynevezett „ausztrál standardnak”, ami minimum 90 %-os fényvédő hatást jelentett a UVA sugarak ellen. A most megjelent Európai Uniós szabályozás előtt ez a standard volt az általánosan elfogadott az egész világon.

Azonban az Európai Unió Bizottsága közzétett egy új standardajánlást a napvédő készítmények faktorszámának megállapítására. Ennek megfelelően 2009-ig az Európai Unióban gyártott minden napvédő terméknek biztosítania kell az UVA sugárzás elleni védelemhez viszonyított minimálisan 1:3 arányú UVB sugárzás elleni védelmet.

Ezt az előírt 1:3 arányt kémiai napvédő filterek alkalmazásával könnyen el lehet érni, de csak ásványi fényvédőkkel lehetetlen. Viszont kémiai eredetű napvédő filterek alkalmazása elfogadhatatlan megoldást jelent a gyártó számára. Így alapos megfontolás után a WALA és Weleda arra a döntésre jutott, hogy mivel az általuk gyártott termékek magas minőségi követelményei és azok vásárlóinak elvárásai nem találkoznak az Európai Unió Bizottságának fenti javaslatából származó következményekkel, ezért 2009-től kivonja napvédő termékeit a piacról. Hazánkban is 2009 az utolsó év, amikor a vásárlóink legnagyobb megelégedésére szolgáló Dr. Hauschka és Weleda napvédő készítmények elérhetők lesznek mindaddig, amíg az Európai Unió Bizottságának új ajánlása a napvédő készítmények faktorszám meghatározására érvényben marad.

Az infó származási helye:  BIONIVO webáruház